Lehunyta a szemeit, és halvány mosoly költözött
az arcára, ahogy a bőrét simogatta a hideg északi szél. Mikor újra kinyitotta,
ameddig ellátott, messze csak fehérség terült el. Itthon volt, a falka pedig
teljes. Ahogy az apjuk mondta annak idején, a magányos farkas elpusztul télen,
de falka túléli.
Jon igazi férfi lett, és együtt visszafoglalták Derest a Boltonoktól, ahol
előtte ő maga fogolyként élt a saját otthonában. Az eltelt néhány év, amit maga
mögött tudhatott, egyáltalán nem volt kellemes, de a kis madárból igazi sólyom
lett, nem... inkább farkas. Azon a napon, mikor Baelish megszöktette, egy rövid
ideig a Völgyben élt vele és anyja nővérével, Lysa Arrynnal, mindig is
mondogatták, hogy a nagynénje kissé megbolondult, de egészen addig nem is
sejtette, hogy mennyire. Petyr Bealish-sel házasok voltak, de a nagynénje egyre
jobban olyasmiket vélt látni, ami nem volt igaz, noha Sansa nem volt buta.
Sejtette, hogy Kisujj az édesanyját véli fölfedezni Sansában, akibe
gyerekkorában szerelmes volt, míg az anyjuk nem, ellenben Lysa nénikéje már
akkor is rajongásig szerette a fiút. Erről sosem meséltek neki a szülei, de az
oroszlánok közt eltöltött évei alatt megtanult figyelni. Kisujj hidegvérrel
megölte a nagynénjét, mikor rátámadt Sansára, és így lett belőle Lord Baelish
fattyú lánya, Alyne Stone.
Nehezére esett tűrni a férfi néha kéretlen közeledéseit, mikor alkalomadtán
megcsókolta. Úgy érezte, kezd eltűnni, de sosem felejtette el ki ő: Sansa
Stark. Ez volt a mantrája. Aztán végre haza mehetett Deresbe, akkoriban még nem
sejtette, hogy bár ne lett volna ilyen naiv és bizakodó. Az otthona, és Észak
új őrzője Lord Bolton volt, Kisujj pedig gyakorlatilag kiárusította a Lord
fattyú fiának, Ramsaynek. Sansa Stark. Sansa Lannister. Alyne Stone. Sansa
Bolton. A Ramsayvel töltött házassága előtt sosem hitte, hogy visszasírja, bár
Joffrey lenne az, aki kínozza. Az istenek kegyetlenek.
- Lady Stark, a fivére és a sárkány királynő megérkeztek. - Sansa a
szolgálóra pillantott, majd bólintott.
- Rögtön megyek. - A férfi bólintva meghajolt kissé, majd távozott, mire
a vörös halkan felsóhajtott. Éppen csak elégették a Bolton lobogókat, erre Jon
idehoz egy idegen királynőt. Egész Észak lázban égett, és készült a Hosszú
Éjre, a Fal felől masírozó élőholtak többszázezres seregére, élükön az
Éjkirállyal. A Mások. Sansa halkan felsóhajtott - olybá tűnik, manapság minden
régi rege életre kel, és Mások jönnek az igazi, zord északról, a másik irányból
meg sárkányok és az utolsó élő Targaryen. Sansa csak azért nyelte le az
ellenszenvét, mert a sárkány királynőnek volt valamije, ami nekik is kellett:
tűz. Vett egy nagy levegőt, és hagyta, hogy a szél még egyszer felfrissítse,
majd elindult.
- Jon, örülök, hogy hazatértél. - Meleg mosollyal köszöntötte a fivérét,
és a férfitól meg sem lepte a csontropogtató ölelés, mióta újra együtt volt a
családjuk, mindig ezt csinálta. Jon mosolya kicsit bizonytalanabb lett, ahogy
elhúzódva a tejfehér hajú királynéhoz fordultak, és bemutatta.
- Sansa, bemutatom Daenerys Targaryent.
- A bátyád sokat mesélt rólad, Lady Stark, örülök, hogy végre
találkozhattunk. - A nő mosolya őszintének tűnt, Sansa bizalmát azonban az
elmúlt évek után egyáltalán nem volt könnyű egy mosollyal megnyerni, így hűvös
mosollyal fejet biccentett.
- Deres a tiéd, felség. - Daenerys mosolya kissé fakult a jeges szavak
hallatán, és csak bólintott, ekkor azonban Sansa tekintete a nő mögé villant,
és az ereiben meghűlt a vér. Jon és a nő is értetlenül nézték, kire mered olyan
döbbentre vált arccal a vörös hajú lány. A sárkány királyné mosolyogva
megszólalt.
- Úgy tudom ismertétek egymást a Segítőmmel, Lor...
- Tyrion. - Deanerysbe fojtotta a szót, ahogy ő maga mondta ki a férfi
nevét. Mindketten egymásra meredtek, a körülöttük összegyűlt kis tömeg pedig
azt szemlélte, mégis mi ütött az úrnőjükbe... A férfi tekintete elgyengült.
- Sansa. - A lány úgy indult meg felé, mint egy kislány, és szinte
pontosan ugyan úgy, ahogy annak idején mikor elbúcsúztak, most is térdre
rogyott, a mindig elegáns és makulátlan küllemű Lady Stark, aki sosem
mutatkozott rendezetlen megjelenéssel, ott térdelt a hóban, és átölelte a férfi
nyakát, miközben könnyek gyűltek a szemébe. Abban a pillanatban nem érdekelte,
mi az illem, mit illik, és mit nem. Amikor megérezte az ujjait a hajában,
halvány mosoly költözött az arcára, és egy halk nevetés is elhagyta a száját,
amikor a férfi újra megszólalt. - Itt mindenki ilyen kellemes fogadtatásban
részesül, Lady Stark?
- A humorod semmit sem változott. - Hitetlenkedő vigyorral az arcán
nézett Tyrionra, miközben elhúzódott tőle, és megköszörülve a torkát fölállt,
lesöpörve egy elegáns mozdulattal a ruháját, mintha mi sem lenne
természetesebb, ez pedig az egykori férjét késztette mosolyra, és széttárta a
kezeit.
- Sosem okoznék csalódást, hölgyem. - Sansa csak megforgatta a szemeit,
mire Jon is melléjük lépett, követve őt a királyné is, és kissé összezavarodva
nézett a húgára, majd a Lannisterre.
- Nem tudtam, hogy ilyen jó kapcsolatban álltál a húgommal.
- Mert nem kérdezted. - Jon elmosolyodott, ezek szerint jóban volt a két
férfi, amiért Sansa mélyen hálát adott. - Ami azt illeti, talán ne folytassuk
csendesebb helyen?
- Úgy látom mindenkinek lesz mit mesélnie. - Daenerys elmosolyodott, és
Jonal az élen elindultak befelé, hátrahagyva a kíváncsi tömeget, mire Tyrion
szembefordult a lánnyal, és pimasz félmosolyra húzta a száját, amire Sansa
nagyon is jól emlékezett.
- Szabad?
- Örömmel, Uram. - Vigyorogva elfogadta a férfi felajánlott karját, és
újra úgy érezte magát, mint annak idején, amikor kettesben sétálgattak
Királyvárban, nem törődve vele, ki mit szól a kettejük párosához, máskülönben
pedig ő volt Deres úrnője. Úgysem merik megkérdőjelezni. Odabent kellemesen
meleg volt, az egész vár melegvízű forrásokra épült, amik ott futottak a
falakban is, a hosszú téli napokon is elviselhetővé téve az északi hideget.
-
Tyrion sosem várta még ennyire egy megbeszélés végét,
többnyire igazán oda sem figyelt, ami rá sosem volt jellemző. Nem tehetett
róla. A tekintete minduntalan visszatért Sansához, és magában el kellett
mosolyodnia, mikor alkalomadtán ő is elkapta a lány pillantását. Igazi nővé
érett, ízig vérig Lady Stark, akárcsak az édesanyja. Nem mert a múltban
gondolni a nőre, mert ha megtette, rengeteg bor társaságában találta magát,
reggel pedig másnaposan. És aztán kezdte elölről. Csak apró morzsákat hallott
felőle, de legalább tudta, hogy él. Bekopogott a lakosztálya ajtaján, mire egy
hűvös szabad szűrődött ki odabentről, a lány nyilván nem tudta, hogy ő áll az
ajtóban.
- Korábban sokkal melegebb fogadtatásban részesültem. - Sansa felkapta a
fejét, majd a hűvösség egyből eltűnt az arcáról, és elvigyorodva töltött egy
pohár bort, amit felé nyújtott, közben hellyel kínálva a férfit.
- Lord Tyrion, tán kritizálni merészeled a vár úrnőjét?
- Eszem ágában sincs ilyesmire vetemedni. - Leült a lány mellé, miközben
kortyolt a borból, és elismerően fölvonta a szemöldökét. - Látom, az ízlésed
nem romlott el.
- A legjobbtól tanultam. - Élvezte Sansa mosolyát, és azt a légkört, ami
körbelengte őket. Ők maguk sokat változtak, de volt, ami nem. Nem tudta hányadán
állnak most egymással, de ez egy jó kezdet volt, amire tudnak mindketten
építeni. A törpe tekintete kissé elkomorult.
- Sok minden történt velünk. Szeretnél mesélni? - Sansa tekintete
zárkózottabb lett, de aztán felsóhajtott.
- Ha Ramsayre vagy kíváncsi, minden bizonnyal, amit hallottál, az igaz.
Nem tudtam, hogy van Joffreytól nagyobb gonosz. Naiv voltam. - A tekintete
elsötétült, hallott dolgokat, és remélte, hogy nem igazak.
- Sajnálom, amit a nászéjszakátokon tett veled.
- Nem csak akkor. - Megerőszakolni egy nőt, nem is egyszer, valakit, akit
a feleségednek nevezel... ahogy nézte a nő vonásait, kezdte megérteni, mi volt
ez a jeges hűvösség és távolságtartás, amit maga köré emelt, őt mégis átengedte
rajta, és ezért hálás volt. Letette a kezéből a boros poharat, és Sansa elé
lépett, finoman megfogva a kezét, és a szájához emelte.
- Nem kellett volna elengednem téged egyedül Kisujjal. Megbocsátasz
nekem, Sansa?
- Nem tudhattuk, akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak, de ha erre van
szükséged, akkor igen, megbocsájtok, még ha nincs is mit. - A lány kék
tekintete nem tükrözte azt a hűvösséget, és Tyrion lassan az arcára csúsztatta
a kezét, majd a hajába, miközben elmosolyodva húzta végig a kezében Sansa egyik
vörös hajtincsét.
- El sem hiszem, hogy itt vagyunk mind a ketten.
- Hiányoztál, Tyrion. Igazából sosem lett felbontva a házasságunk, és
Ramsay halálával már nem vagyok Bolton többé. - Szótlanul nézett a nőre,
felfogva a szavait, amik elhagyták a száját. Sansa még mindig a felesége. Nem
biztos, hogy neki lett volna mersze előhozakodni vele, de vele szemben lévő nő
olyan határozottan és mosollyal az arcán nézett rá, hogy nem állta meg egy
vigyor nélkül.
- Szóval, igaz, hogy volt némi közöd a volt férjed halálához? Biztosra
kell mennem, hogy engem nem küldenél a sorsára.
- Vérebek. Ramsay szeretett emberekre vadászni a kutyáival, előtte
napokig éheztette őket.
- Vérebek. Félelmetes nő vagy, Sansa. - Hitetlenkedve mosolyogott rá,
mire a lány kegyetlen mosolyt villantott rá.
- Tudom.
-
- Sansa. Helló, Sansa. - Nézte,
ahogy a férfi próbál levegőt venni az orrán, az egész arca vérben ázott, és
végignézett a helyen, ahol tartózkodtak, majd a széken, amihez ki volt kötözve,
és újra Sansára nézett azzal a beteg mosolyával. Szívből gyűlölte. - Szóval itt
fogunk ezentúl élni? Hm, nem. A mi időnk együtt a végéhez ért, ez rendben van.
Nem tudsz megölni, a részed vagyok most már.
- A szavaid eltűnnek. A házad eltűnik. A neved eltűnik. Az összes
emlék rólad eltűnik. - Ramsay tekintete oldalra villant, ahogy halk morgás
hallatszott az egyik nyitott kutyakenelből, majd nagyot nyelve Sansára nézett,
miközben az egyik véreb közelebb jött, és a hangja dacos volt. A nő számára
inkább mélyen kétségbeesettnek hangzott.
- Sosem ártanának nekem a vérebeim.
- Nem etted meg őket hét napja, te magad mondtad.
- Hűséges bestiák.
- Azok. De most éheznek. - Csöndben jött elő sorban az összes állat,
egykori mesterük köré gyűlve, s az egyikük a férfi arca előtt állt meg.
- Ül. Ül! - Amikor az arcába harapott, Sansa majdnem elfordult, aztán
mégis visszafordult. Végig nézte, hogyan tűnik el Ramsay Bolton, miközben a
saját vérebei cincálják darabokra. Sansában valami ott végleg megkeményedett,
mégsem érzett ilyen elégedettséged eddig sohasem. A gondolat pedig, hogy
elégedettséggel töltötte el a látvány, egyáltalán nem ijesztette meg.
-
- Én megfojtottam a saját volt szeretőmet,
nyilat eresztettem az apámba, miközben az árnyékszéken ült, te pedig vérebekkel
etetted meg a volt férjedet. Igazán nem ítélkezek. - Sansa hitetlenkedve
elkezdett nevetni, de úgy isten igazából, miközben próbálta a borral
csillapítani magát.
- Lannister, te tényleg nem változtál.
- Ez most sértés? - A férfi is elvigyorodott, mire Sansa megrázta a
fejét, aztán ahogy volt borostól, és mindenestül átült az ágyára, megpakolva
maga mellett a matracot.
- Természetesen nem. Csatlakozol? - Tyrion jól szórakozva követte a
példáját, elfogadva a felkínált invitálást, majd csak nézték egymást csendben.
Sansa idejét sem tudja, mikor láthatta utoljára így a férfi arcát, így most
körbe hordozta a tekintetét minden kis vonásán, a szőke haja kicsit sötétebb
lett, néhány új kis ránc a szeme körül, de Tyrion a régi volt. Talán jóképűbb,
mint annak idején. Merészen végighúzta az ujját azon a bizonyos hegen az arcán.
- Bátorkodtam ugyan olyan daliás maradni. - Halkan elnevette magát a
férfi idétlen mondatán, de jóérzéssel töltötte el az ismerős tréfa. Mielőtt
újra mondhatott volna valami sületlenséget, egyszerűen megcsókolta. Az ajkuk
találkozása is ismerős volt, mintha sosem szűntek volna meg ilyesmit csinálni
egymással. Ekkor éjjel újra annak a férfinek a karjai közt lehetett, akiben
mindig is megbízott, végre itthon, Északon, Ramsay Bolton emléke, ahogy a nő is
megmondta, végre tényleg örökre eltűnhetett.
-
A reggel gyorsan eljött, és
Sansa ajkai mosolyra húzódtak, miközben közelebb bújt Tyrionhoz. Félig a férfi
mellkasán feküdt, és már tudta, hogy Tyrion is fent van. Sosem fordult még elő,
hogy a lány ébredt volna fel hamarabb.
- Hogy csinálod? Mindig felkelsz már
előttem. - Vigyorogva megtámasztotta a fejét Tyrion mellkasán, mire a férfi
fölnevetett, és följebb húzta magukon a vastag szőrme takarót.
- Tehetség, kedvesem.
- Lehetetlen alak vagy, Tyrion
Lannister. - Hitetlenkedő mosollyal nézett rá, mire a férfi pimasz és
magabiztos vigyorra húzta a száját.
- Tudom, hogy ezért szeretsz.
- Mindent szeretek benned. - A szavai
hallatán Tyrion arca döbbenté vált, ő csak bohóckodott, de Sansa szavai nagyon
is komolyak voltak. Megcsókolta a férfi ajkait, és belemosolygott. - Azt
hittem, ennyi idő után ezt már tudod.
- Sosem mondta ki egyikünk sem ilyen
nyíltan. - A döbbenete helyére lassan az oly jól ismert félmosolya költözött, a
tekintete pedig lágyabbá vált, ahogy végigsimított a nő arcán. A hangja komoly
volt, és Sansa minden porcikájával rá figyelt. - Szeretlek, Sansa Stark.
Sansa válasz helyett újra megcsókolta, és ezúttal egyikük sem hagyta túl hamar
abba. Olyan régen nem ölelhették és érinthették egymást így, Sansa azóta pedig
felnőtt nő lett. Megérett a férjéhez, már nem csak egy kislány volt, aki a
felnőttek szerepét játszotta, amit ráosztottak. Gyerekkorában volt utoljára
olyan fesztelen, mint amilyen Tyrionnal tudott lenni. Ha most kéne meghalnia,
örömmel ölelné keblére a halált, mert annak a férfinek a karjaiban volt, aki
nélkül többé nem szeretne élni.
Amikor halk, de határozott kopogás szűrődött be az ajtón, frusztráltan
szusszantott, amin Tyrion csak vigyorgott, míg Sansa be nem fogta gonoszan a
kezével a száját, és közben kiszólt.
- Szabad! - Két szobalány jött be, mire
mindketten feljebb ültek az ágyban, Tyrion kissé talán zavarban érezhette
magát, mert kérdőn pillantott Sansára. A szobalányok figyelmét nyilván nem
kerülte el az a tény, hogy egy nagyon is meztelen Tyrion Lannister volt az
ágyában. Válaszul csak egy magabiztos mosolyt küldött a férfi felé, majd kikelt
az ágyból, mire az egyik lány illedelmesen rásegítette a köntösét.
- Hozz nekünk vörös bort! - Sansa
utasítására az egyik lány fejet hajtott, és távozott, hogy teljesítse úrnője
kérését, míg a másik elkezdte előkészíteni a fürdővizet. Tyrion eközben magára
vette a nadrágját, de úgy döntött, ha Sansát nem zavarja, hogy így látják őket
együtt, akkor őt sem érdekli.
- Elmehetsz. - A szolgáló különös
pillantással nézett a férfire, majd kérdőn az úrnőjére, de végül fejet hajtva
távozott. Somolyogva a felesége előtt állt meg, kioldotta a köntösét. A nő
kérdő mosollyal hagyta, hogy a köntös leessen a földre, nem tudta Tyrion miben
mesterkedik, így kíváncsian követte, mikor megfogta finoman a kezét és a kád
felé vezette. Ekkor már sejtette mire készült. Besegítette a kádba, de nem
engedte el, hanem pimasz mosollyal csókot adott Sansa kézfejére.
- Ön milyen romantikus, Lord Tyrion.
- Okoztam én valaha csalódást, Lady
Sansa? - Figyelte, ahogy Tyrion kaján félmosolyra húzta a száját, és egy
pillanatra meg mert volna esküdni, hogy a szíve kihagyott egy ütemet. Nem
gyakran esett meg vele, de minden bizonnyal elvörösödhetett. A férfi
vigyorgásából ítélve már biztos volt benne. Sóhajtva hátradőlt, állig merülve a
forró vízben és teljesen Tyrionra bízta magát. Lehunyta a szemeit, mikor
megérezte az ujjait a hajában, ahogy a fejbőrét kezdi masszírozni valami
kellemes illatú olajjal. Senki, még a saját testvérei mellett sem tudta így
leengedi a falakat, amiket magaköré húzott oly gyakran. Erős és sebezhetetlen
úrnő benyomását akarta kelteni, de ez csak a felszín volt. Nem mert senkit a
falak mögé engedni, mert félt, hogy újra sérülne. Tyriontól sosem félt, hogy
bántaná.
- Van kedved velem tölteni napot?
Kimentem magam a feladataim alól, szerintem egy napig nélkülem is elboldogulnak.
- Lady Stark minden bizonnyal
pótolhatatlan, de leszek olyan önző, hogy elfogadjam az ajánlatodat. -
Megforgatta a szemét a férfira annyira jellemző válasz hallatán, de közben
nagyon is boldog volt. A közelgő veszély miatt nem engedhették meg maguknak,
hogy napokat töltsenek kettesben semmit tevéssel, de ennyi külön töltött idő
után egyetlen napot senki nem róhat föl nekik. Idő közben az egyik lány
visszajött a borukkal, és töltve mindkettőjüknek fölszolgálta, majd nagyon
gyorsan távozott. Sansa elnevette magát.
- Szerintem zavarba hozhattuk, nincsenek
hozzászokva az efféle dolgokhoz.
- Majd megszokják. - Tyrion somolyogva
hozzákoccintotta a poharát Sansáéhoz, majd egy ideig csak beszélgettek, és
kellemesen borozgattak. Mindkettőjüknek jólesett kicsit kettesben lenni,
mielőtt elhagyják a nő lakosztályát.
Sansa holló fekete ruhája igazi északi darab volt a kellemes tapintású prémmel
a nyaka körüll, mellkasán háza címerével. Nem győzte kiélvezni mikor hazatért,
hogy újra elegáns és meleg ruhákat hordhat. Újra hű lehetett a házához és a
saját gyökereihez. Szerette volna, ha az édesanyjuk látja, hogy mindkét lánya
igazi nővé érett. Arya erős volt és független. Megállíthatatlan, akinek senki
nem parancsolhat. Gyakran mérte össze magát Lady Brienne-el, meg sem lepte,
amikor Tyrionnal elsétálva a gyakorlótér mellett együtt találta a két nőt.
- A húgod jó harcos.
- Az. - Büszke mosollyal az arcán nézte
a húgát, aztán Tyrionhoz fordult. - Hallottál már a Sokarcú Istenről?
- Egy keveset. Braavosban van egy
templom, de ha hinni lehet a szóbeszédeknek, valójában bérgyilkosokat képeznek
ott. A híres braavosi Arcnélküliek.
- Arya egy közülük.
- Miért érzem úgy, hogy ez nem tréfa? -
Sansa jól szórakozott a férfi döbbent tekintetén, aztán elkomolyodva folytatta
a mesélést.
- Egyszer megmutatta az arcait. Ő ölte
meg Walder Freyt is, fölöltötte egy szolgálólány arcát, és megölte a fiait,
akiket pitében kínált föl Freynek. - Nem vágott grimaszt, és nem érzett undort.
Azóta nem, hogy végignézte hogyan tépik szét, és eszik meg Ramsayt a saját
vérebei. Halkan folytatta. - Utána megölte magát Walder Freyt, és megmérgezte a
háza összes tagját, kivéve a nőket.
- Emlékeztess rá, hogy ne bosszantsam
föl túlságosan Arya Starkot. - Tyrion tekintete a barna hajú lányra siklott,
aki éppen hárította a magas lovagnő egyik erős kardcsapását. - Veszedelmes nő
lett belőle.
- Egyikünk sem maradt ugyan az, mint
amikor annak idején kislányként elmentünk apánkkal Királyvárba.
- Mind változunk. - Tyrionnal egymásra
néztek, és összemosolyogtak. Nem lettek volna most így együtt, ha nem
változnak. Ott hagyták a két nőt, nem várták ki a párbaj végét, Sansa úgyis
tudta, hogy a húga fog győzni, mint mindig. Örömmel mutatta meg Tyrionnak a
könyvtárat, és a rengeteg könyvet, amik közt sok olyan akadt, amit a férfi sem
olvasott még. Régebben a férje kedveltette meg vele a könyveket, akkoriban arra
használta őket, hogy elszakadjon a sok szörnyűségtől, ami körbevette nap, mint
nap, és elrejtőzzön a könyvtárban. Az idő teltével azonban már kedvét lelte
bennük, és szívesen olvasott, ha az ideje engedte.
- Nem olyan nagy a választék, mint
Királyvárban, de...
- De itt legalább nincsenek lábalatt a
rokonaim. - Sansa fölnevetett, ahogy Tyrion befejezte helyette a mondatot, és
mosolyogva bólintott.
- Pontosan. - Visszatett a helyére
néhány könyvet, majd hirtelen megperdülve lehajolt, és csókot lopott a
férjétől. - Megkeressük Jont? Szerintem megemlíthetnénk neki, hogy a húgának
újra van egy férje.
- Talán nem ártana. - Tyrion egyetértően
elvigyorodott, és Sansa már alig várta, hogy végre olyasmiről mesélhessen a
fivérének, amitől őszintén boldog.
-
- Menj le a kriptába. - Sansa elvont szemöldökkel nézett le a húgára,
de Arya arca és tekintete nagyon is komoly volt. A pillantása követte, ahogy
előhúz egy sárkányüveg tőrt, majd megforgatva a kezében a markolattal adja a
nővére kezébe. - Nem vagy harcos, Sansa. Szeretném, ha túlélnéd.
- Nem tudom, hogy kell használni.
- Ne okozz ekkora csalódást, nővérkém. - Arya tekintete egy röpke
pillanatra pimaszul villant, mire Sansa megforgatta a szemét, és
elmosolyodott.
- A hegyes végével kell szúrni. Te is vigyázz magadra, Arya.
- Mindig. - A húga mosolya magabiztos volt, és végignézett az oldalára
erősített valyriai acél tőrön, Tűn, a kardon, amit annak idején Jontól kapott,
és a hátán lógó íjon. Arya harcos volt, de ez sosem változtatott a tényen, hogy
az ő idegesítő, és különc kishúga marad. Szó nélkül gyorsan megölelte, és apró
mosolyra húzódott a szája, mikor megérezte, ahogy Arya szolidan visszaölelte.
Ez volt az utolsó, hogy látta a húgát, mielőtt a holtak seregei elérik a várat,
és ő csatlakozott a családi kriptában a többi nőhöz és férfihez, akik nem
forgattak fegyvert.
Az órák teltek, és fentről szörnyű zajok szűrődtek le. Tyrionnal összenéztek,
és leült a férfi mellé, aki nyugtatóan megsimította a térdét, hogy aztán szinte
egyszerre ugorjanak fel, mikor sikolyok kezdték megtölteni a kriptát, és a
hangok nem odafentről jöttek. A bent nyugvó holtak életre keltek. Nem akarta
így végezni. Nem végezhették itt. A szíve eszeveszetten kalapált a mellkasában,
míg elrejtőztek egy magasabb sír mögött, és egymásba ivódott a tekintetük.
Sansa előhúzta a sárkányüveg tőrt, amivel meg lehet ölni egy mást. Tyrion
előhúzta a sajátját, majd szomorú, kétségbeesett csókot nyomott Sansa ajkaira.
A nő már régóta nem imádkozott, ehelyett hinni akart a férjében és önmagában.
- Észak királynője! Észak királynője! - A farkassá érett királyné
méltóságteljesen ült a trónon, miközben őt éljenezte Észak népe. A nagy
háborúnak vége. Az Éjkirálynak vége. Cersei és a sárkány királynő halott. A
fivére visszament a falon túlra, Bran elfoglalta a Vastrónt, Arya pedig olyan
vizekre hajózott, ahol korábban még senki sem járt. Mégsem volt egyedül.
Oldalra pillantott a jobbján ülő férfire, és Tyrion Lannister tekintetében
büszkeség látszott, amikor találkozott a pillantása a feleségével. Sansa Stark
otthon volt.
-
- Szóval, hogyan büntessük meg Lord Escottot? - Tyrion somolyogva nézett Sansára a borospohara mögül, mire a nő szólásra nyitotta volna a száját, egy vörös, göndör hajú gyermek ugrott az anyja ölébe.
- Én tudom, én tudom!
- Na és hogyan? -
Sansa jól szórakozva nézett a kislányra, akinek a szája a füléig ért, úgy
vigyorgott. Margaery éppen csak az hetedik évét töltötte, mikor a születésekor
a nő megkérte, hadd nevezzék el így, Tyrion egyáltalán nem bánta, tudta, hogy
Sansát rosszul érintette, mikor megtudta, hogy Margaery Tyrell meghalt
Királyvárban, amikor Cersei felrobbantotta Baelor szentélyét.
A férfi rettegett, mikor
megtudta, hogy Sansa tőle vár gyermeket, hiszen a saját édesanyja is az ő
születésébe halt bele, és nem akarta, hogy ő rá hasonlítson. Hogy törpe legyen.
A félelmei alaptalannak bizonyultak. A kislány ízig vérig az anyjára ütött,
ugyanolyan vörös hajjal, de meglepő módon a férfi göndör fürtjeivel. Igazán
bájos volt, főleg, amikor az ajkai lebiggyedtek, nagy, barna szemekkel meredt
Sansára.
- Elfelejtettem. - A nő egyszerre nevetett fel
a férjével, a gyerekeik néha szerettek közbeszólni a szüleik régi
elfoglaltságába, és különbnél különfélébb, szórakoztatóan abszurd büntetéseket
találni ki másoknak, akiket nem kedveltek. Margaeryt követte nem sokkal utána
egy kisfiú, kétségkívül a rémfarkas címeres ház férfi tagjaira ütött küllemben,
határozott, erős északi vonásokkal, és nem merült fel benne, hogy
megkérdőjelezze, amikor Eddardnak nevezte el az édesanyja. Az utolsó két
gyermekük egyszerre érkezett, őket már ő nevezte el. Kisebbik unokaöccse,
Tomen, és saját édesanyja Joanna után.
Sosem mert volna álmodni
sem arról, hogy nem egy, de négy egészséges gyermeke is lesz. Az ikrek pont
olyan tejfölszőke üstökkel rohangáltak, ami oly jellemző volt a Lannisterekre,
és meglepő módon ez egyiküket sem zavarta. Tyrion családja sok kimondhatatlanul
szörnyű dolgot tett, de mégis, ez volt az ő hagyatéka, és melegséggel töltötte
el a gondolat, hogy ily módon a gyermekeikben tovább él. Nem vágyott a trónra,
és a királyné mellé nem is kellett egy férfi, aki uralkodjon helyette, Sansa
remekül elboldogult, és a férfinek tökéletesen megfelelt, hogy tanácsot
adhatott a nőnek, és segíthette, hogy ne kelljen egyedül szembenéznie a
keményfejű északi népségekkel. Még most sem szokta meg, hogy ezek az északiak
milyen makacsok... pont, mint a saját felesége is.
Vége
No comments:
Post a Comment