Fahéj és narancs.

2014-ben, egy adventi estén íródott, a szavakat anyukám adta: fahéj és narancs. A kedvenc mackóm ihlette.

Fahéj és narancs illatú volt a szoba. A friss fűszerek ott felejtődtek a konyhában, a lehámozott narancshéj pedig a radiátoron pihent, és kellemes illatával bevonta a szobát, a ház mégis üresen állt, mindenki elment a vásári forgatagba, egyetlen egy valaki árválkodott otthon.

Aranyos kis fekete gombszemeivel szemlélte a szobát. A teraszról apró, föl-föl villanó fények lopództak be egy-egy pillanatra, ahogy a kinti égősor pislákolt csendesen és hangulatosan, felvidítva a sötétedő udvar képét.

Bent kissé bohókás, piros abrosz száradt éppen, rajta kék ruhába bújtatott télapókkal, készülődve a nemsokára beköszöntő ünnepekre, az asztalon csak egy-két órája aludtak ki a második adventi vasárnap gyertyái.

Idebent is kezdett egyre sötétedni, a nappali képet fölfelé váltja az esti kissé magányos, szomorkás hangulat. Ő maga szótlanul üldögélt továbbra is. Nem értette, miért maradt itt egyedül. Máskor mindig vitték őt is, ölelték és szerették.

Egyedül érezte magát a házban, hiába a kellemes illatok, a hangulatos kinti fények. Egyszerű és őszinte érzései, gondolati csak keringtek, majd hirtelen valami történt.

Kint még nagyobb fény gyúlt, valakik közelítettek az ajtóhoz. Zörrent-csörrent egy kulcscsomó, kattant egyszer, majd még egyszer egy zár, és kinyílt az ajtó. Rögtön zsivaj támadt a házban, a felnőttek sürögtek-forogtak, szatyrok és dobozok kerülgették egymást a konyhában és a ház más pontjain tűntek el, majd bukkantak fel.

Hirtelen egy kócos, barna hajú hét év forma kislány szaladt elé, majd állt meg előtte. Hatalmas mosollyal nyúlt ki felé majd valamit a nyakába akasztott és megkötött. Egy halvány sárga masni volt az. Kezébe fogta a kedves kis plüss állatot, apró gombszemeibe mosolygott és maga elé emelte.

 - Boldog Mikulást Maci! - Szorosan magához ölelte, és elszaladt vele a nappaliba a többiek után, a maci pedig többé nem érezte magányosnak magát a fahéj és narancs illatú házban.